leányvállalatához, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-hez (EMABIT), illetve együttesen, konszolidált szinten a CIG Pannónia Csoport (Csoport) működéséhez kapcsolódó ún. olasz ügyek1 stratégiai felülvizsgálatának jelen állásáról.
modellezése alapján kifejezetten előnyös tartalmú, a tőkekövetelés 70%-át kitevő fizetési kötelezettséggel járó és végleges elszámolást biztosító peren kívüli, azonban a per megszüntetését eredményező és a felperes további igényeit kizáró egyezséget kötött.
Az egyezségkötést megelőzően az EMABIT értékelte a vonatkozó ügyben és a kapcsolódó egyéb eljárásokban beszerzett bizonyítékokat valamint a relevanciával bíró eljárások megszületett részeredményeit, továbbá ezen információk fényében a külső, olaszországi jogi szakértő véleményét a per valószínű kimenetelével kapcsolatban.
Társaságunk hangsúlyozza, hogy az EMABIT és a CIG Pannónia Csoport az előző menedzsment általi kötelezettségvállalásokból fakadó jogvitás kárügyek teljeskörű és a tulajdonosok érdekeit messzemenőkig szem előtt tartó lezárásában érdekelt, amely egyéb egyedi ügyek még – a pertaktikai elemek figyelembe vétele melletti – további lépések megtételét indokolják és amelyekről a jogszabályi keretek között folyamatában adunk tájékoztatást. E folyamatban a menedzsment külön kiemelt jelentőségűnek ítéli meg a most megkötött egyezséget, és az alapjául szolgáló kárügy lezárását. Rögzítjük e jelentős peres ügy egyezséggel történő lezárása kapcsán, hogy a lezárás a 2024-ben felülvizsgált és beállított tartalékoknak megfelelően, az ott megállapított tartalékot nem meghaladó összegben – az EMABIT saját forrásainak felhasználásával valósult meg. Mindez azt is jelenti, hogy a tulajdonosi alárendelt kölcsöntőke4 lehívására továbbra sem került sor.
CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.
Igazgatósága
1 olasz ügyek: az EMABIT olasz kárügyeinél fennállt és fennálló kockázatok és azok kezelésének összefoglaló neve, elsősorban takarja ezen ügyek kezelésére vonatkozó, valamint a folyamatban lévő jogi ügyek kezelésének stratégiáját, a meglévő kártartalékok és regressztartalékok helyzetét és felülvizsgálatát.
2 a tartalékképzés egységes elveit a CIG egy Olaszországban és Magyarországon is működő nemzetközi ügyvédi irodával közösen dolgozta ki, melyet a könyvvizsgáló hosszas egyeztetéseket követően évente fogad el. Ez az ügyvédi iroda segíti a Társaságot folyamatosan a függő kárügyekben, a biztosítottakkal szembeni megtérítési ügyekben és az egyéb ügyekben.
4https://www.bet.hu/site/newkib/hu/2025.02./a_CIG_Pannonia_Eletbiztosito_Nyrt._konszolidalt_korbe_bevont_leanyvallalata_olasz